Trail-gazmus a Börzsöny Trail-en

2018.07.17

Mért táv: 34 km.

Mért szint: 1530 m.

Menetidő: 4 óra 11 perc.

Helyezés: 34. a 126 teljesítőből.


Nem mondhatnám, hogy acélos kondícióval érkeztem Diósjenőre, a Börzsöny Trail rajtjába. A verseny az eddigi legkeményebb edzéshetem megkoronázása volt. Alapból fáradtan indult a hét, az előírt futásidőket ugyan tudtam teljesíteni, de az intenzitás jócskán elmaradt, csütörtökre pedig már 50 km-rel a lábamban, 130 fölé sem tudtam vinni a pulzust... Már arra is gondoltam, hogy egy szintidő kihasználós eü. sétát teszek futás helyett, de persze becsületből muszáj volt kihozni magamból a legtöbbet ebben a helyzetben is. Aztán a két napos pihenő, sok nyújtás, alvás, masszázs valamelyest visszahozott az életbe... A cél a 4 órás teljesítés volt... háááát... elérhetetlennek tűnt. :)

Rajtot követően kihasználom a rövid aszfaltos szakaszt, és megpróbálok a mezőny első harmadába furakodni. Egész jól megy, és csodálkozva figyelem az órát: 165 fölé kúszik a pulzus. Hoppá, ilyen hetek óta nem volt. :) Jönnek az első emelkedők, tolom is rendesen, de érzem, hogy ez a tempó nem fog sokáig menni, vagy a Börzsönyben lelem halálom... Ráadásul olyan emelkedők jönnek, hogy csak lesek... az égbe törnek. Visszaállok 160 alá, itt már komfortosabb az érzet, de persze ez a "kényelem" jópár helyezésbe kerül nekem.

Egész gyorsan telnek a kilométerek, főleg azon a hosszú lejtőn, ami már Királyházáig vezet. Mint süket nyomom a gázt, deeeee... mégis engem előznek... Baszki, milyen futók vannak itt?! :D Ez annyira nem aggaszt, sokkal inkább az a tény, hogy a lefelé futástól is kifulladtam!!! Az aszfaltra leérve tompán puffannak a lábaim, erőtlenül dobálom karjaim. Na jó, pár perccel több időt kell frissítéssel töltenem.

Némi kóla, ropi, banán, és nyomás tovább. Há, emelkedő jön! De még milyen!! Előtte kis patakocska, belemártom sapkám, huh, de jól esik a hideg víz. Bár nincs az az igazi hőség, azért a tempó igencsak megdobja a testhőt. Felnézek a siratófalra. Jaj, ne már! Két oldalt egy szál fa se, a nap nagy totálban pont szembe tűz... De azért örömmel látom, hogy a mellettem elsuhanó sporik szépen vonatoznak egymás után, vagyis nem léptek le nagyon gyorsan. Mindez a tetőig tart, ott ugyanis már azt veszem észre, hogy sehol senki... Hogy tudtak így ritmust váltani....? Tuti kaptak a ponton valami extra gyorsítót, csak nekem már nem jutott... :) Hát nekem nem megy, vánszorogva gyűröm a métereket, próbálkozok futással is, de lassabb, mintha gyalogolnék... Oké, itt a pihenés ideje.

4 kilométert gyalogolok a Nagy-Mána gerincén. Vigaszom a kilátás. Még sosem jártam itt, elképesztő ez a hegyvonulat, és az alatta futó völgy. Ja, futó... Jut eszembe, futóversenyen vagyok, vagy mi a szösz... Rátérek a piros háromszögre, na vajon ez megint milyen hegyre vezet...? Aztán rájövök, hogy ez már ismerős, és ez az út szintben kerüli a Csóványost! Vagyis lehet rajta futni!

A verseny legkirályabb szakasza következik. Újra érzem magamban az erőt, és több kilométer igazán gyors futást bírok abszolválni. Ezt megerősíti a tény, hogy több társat is befogok. Még a táj is elmosódik, ezt pedig jól mutatja Don Razzino mesteri fotója. :)

Majd az Oltár-kőhöz érkezem, ahol valamiért azt hiszem, hogy jobbra kell kerülni. Aztán balról megszólal egy női hang: Hajrá! és már villan is valami... azt sem tudom hol vagyok... ja, itt is fotóztak. Hogy hogy sikerül ilyen fejet vágnom...? Később jöttem rá, hogy "trail-gazmusom" volt. :D

Nagy-hideg hegy... Jó név, csak nem ma. Nagy-forró hegy... sokkal jobban illik ide. Az előtte található "szolid" emelkedő megint megfektet, mint mindig, mikor erre járok. Közben magamban mantrázok: Már csak a Csóvi, és vége! Feljutok a turistaház melletti ponthoz, és a szokásos menüt kérem. Gyorsító tabletta nincs, nem is volt, Királyházán sem, biztos hallucináltam... :D Fél banánnal a számban támadok az utolsó hegynek.

Innen egy üldözéses jelenet kezdődik, ami egészen a végéig tart. Egy srác jelenik meg előttem, és néha utolérem, néha elhúz... és az a gáz, hogy fogalmam sincs, hogy végül ki ért be hamarabb... :D Csóványos meghódítása már könnyebben megy, segít a lelki erő, hogy onnan már csak lefelé. A Börzsöny legmagasabb pontján a rendezők meg is erősítik, hogy akik feljutottak ide, azok már hősök.

Lefelé nyomom a gázt rendesen, a hangulatom kiváló, de azért ott van bennem, hogy nem ártana, ha már véget érne a verseny. :D Egy óvatlan lépésnél majdnem kifordul a bokám, amit még másnap is érzek, de szerencsére semmi komoly. Visszajutok Diósjenőre, itt már rendesen befűtöttek, és végül 4 óra 11 perc után hagyom abba a futást. Rádobtam 11 percet a tervre, lehet túlságosan élveztem a rendezvényt, még maradni akartam... :D

A célban egyből nyakamba kapom az érmet, ami éppen akkor legkevésbé sem érdekel, majd egy kishölgy beborít egy vizes törölközővel, na ez már mindjárt jobb... Lihegve borulok le a fűbe, azért nem piskóta menet volt. És jön a megszokott kellemes érzés: percekig nincs gondolat a fejben, csak élvezem a fáradtságot és a megmaradt energiák hullámzását.

Köszönet a Terepfutás.hu-nak, mint mindig remek rendezvényt hoztak össze, és mindenekelőtt Maráz Zsuzsanna ultrafutónak, akinek az ötlete volt, hogy ide jöjjek edzőversenyezni, és ezt meg is támogatta edzéstervvel, bíztatással. :)

Következik augusztusban a Korinthosz 80 ultramaraton, az év első igazi főversenye számomra, remélhetőleg "kisebb hegyekkel". ;)