Párduc, oroszlán, gazella: Szavanna Trail

2017.08.13

Táv: 21,5 km, szint: 560 m.

Ez a verseny több szempontból is vonzó volt számomra. Ezek közül a leglényegesebb, hogy még sosem jártam a Velencei-hegységben, és idén a Karancs-Medves és a Kőszegi-hegység után úgy döntöttem, hogy ezt is meglesem. Valamint Don Razzino egy versenyén sem vettem még részt, de azt sejtettem, hogy minden szempontból magas színvonalú lesz. Teljesen váratlanul ide még három embert is sikerült elcsábítani, a Kungfu Akadémia Futóklubból Csabit és Katit, illetve Csabi egy barátja, Bence is csatlakozott.

Ideális futóidőben sorakozunk fel a rajtvonal mögé Sukoróban. Most hoztam mellkaspántot, bár úgy érzem feleslegesen, mert úgysem fogom nézni azokat a magas pulzusértékeket, amiket ma produkálni fogok... Mert hogy az egekbe fog járni, az már előre borítékolható.

Nem tudom mi volt olyan vicces, de itt még mosolyogtunk... :D

Laza emelkedővel kezdünk, amit a testem rendkívül módon rühell. Persze nem ő tehet róla, nekem kellene kicsit komolyabban vennem a bemelegítéseket. Mivel a pulzus csak lassan csúszik felfele, ezért jó darabig csak zihálok, és már nem tudom honnan vegyem a levegőt. Csabi és Bence kezd el is szakadni, szerintem már csak a célban látom újra őket.

Aztán végre egyenesbe érünk. Pörögnek a lábak. A pulzus is beáll a helyére, valahova 165 körülre... bazzz! Sebaj. Erdőbe érünk, fantasztikus a táj. Hirtelen bevágódunk egy mély völgybe, és őrült ereszkedés kezdődik. 4:52, 4:32, 4:39, 4:42. Nem hiszem el, amit látok, de ez van: szédületes a tempó, biza! Meg is van az eredménye: egy nyaktörő lejtőcskén megelőzöm a két srácot.

Kellemes idő a Szavannán

Egy darabig együtt toljuk, de az előnyöm tiszavirág életű. Jön egy hegy. De még milyen?! Már eleve úgy érek oda, hogy a szívem a torkomban dobog. Hát erre nem fogok csak úgy felkoccanni, az már látszik. Bence előz, Csabi is. Oké. Aztán még vagy négyen... Mi a...? Nézek fel a köves, nyakatekert ösvényre: mindenki fut! Mi a franc van itt kérem?! Mintha gazellák lennének, akik menekülnek az oroszlán elől a szavannán... Há, persze nem én vagyok az oroszlán. Én max. egy fitt lajhárnak illek be, aki logó nyelvvel négykézláb kúszik fel a hegyre.

Na jól van, valahogy felérek. A gubanc az, hogy még mindig jönnek mögöttem, egyszerűen nincs idő pihenni. Pedig kellemes részek következnek, milyen jót lehetne itt háton heverészni egy kicsit... Oké, újra lejt. A lábaimmal nincs gond, mennek maguktól, a tüdőm az, ami nem bírja ezt az őrült hajszát. Néhány percbe telik, mire újra beérem a srácokat. Azért ez jó jel, hiszen nagyjából annyi idős vagyok, mint ők ketten együtt. :)

A táj csodálatára is szánok energiát, tényleg van egy szavanna jellege, bár a nap most nagyon kegyes hozzánk. Kánikulában a hátamon heverésznék még valahol az előző hegyen... Jön a frissítő pont féltávnál, én konkrétan lassítás nélkül tovább futok. Érzem az enerdzsit, szerintem frissítés nélkül képes vagyok most végigtolni. Persze kulacsomból időnként kortyolok, de ennyi. Mintha Bencét látnám a ponton, ami egyre biztosabb, mert Csabi mellé érkezem. Felveszi a tempóm.

Visszaérünk az első kör második felére, gyanús nekem a háromszög jelzés, tuti hegyre vezet. Naná, hogy igen! Csabi gyorsul... nem, inkább én lassulok. De azért próbálom tartani a lépést, legalább vizuálisan ne veszítsem szem elől. Sajnos nem jön össze, a dimbes-dombos-bokros részen, már fogalmam sincs, hogy mennyire van elől... Aztán az egyik kapaszkodón kiderül, hogy mögöttem van... Kissé eltévedt. :)

Néhány kilométerre a vége előtt azért már kezdem várni, hogy mikor érünk vissza Sukoróba. Jó az a hullámvasút a végén, csak nagyon lassít, legalábbis úgy érzem. De csak a korábbi tempóhoz viszonyítok, a két 7 percen kívüli kilométer nem olyan rossz azon a részen.

Csabi, b*meg, fotóznak! Muszáj futni! :D

Jön az aszfalt, és elszörnyülködve bámulunk, hogy emelkedik. Na jó, séta. Aztán a tetejéről már csak le kell sprintelni a célba, az óvodához. 2 óra 3 perc lesz a vége, ami kellemesen meglep, az órám még rikoltozik is, hogy félmaraton csúcsot futottam... már amióta megvan az órám. :) 28. helyett foglalom el a 88 férfi teljesítőből.

Egy természetközeli érmet is a nyakunkba akasztanak. Eszem egy-két dinnyeszeletet, majd kimegyek, és megvárom a többiek érkezését. Bence 2:12-vel, Kati 2:31-gyel csap célba. Utána jöhet a habzsi-dőzsi, nem is tudom mivel kezdjem. Zsíros kenyér csalamádéval, házi sütik, aztán még egy jó pár szelet dinnye. Alig bírok felállni, mire végzünk a visszatöltéssel. :) Egészen fittnek érzem magam, de mire hazaérek, már jönnek a megszokott érzések: bal combhajlító szokásos beállása, és az "úthenger-effektus". :)

Príma kis verseny volt, nagyon megérte eljönni, gyönyörű táj, szuper ellátás. Következik 19-én a VérKör instant útvonal lefutása Csabival. Remélem most szerencsésebben járunk, mint én júliusban, amikor csak a feléig jutottam el, az volt a FélVérKör... :D