Cikk: Sportolni vagy punnyadni, fiatalok?

2017.01.26

Egy edző számára a legnagyobb mumus: olyan embert edzeni, aki nem akar edzeni...

Bár felnőttek között is akad ilyen "szerzet", aki befizeti az egyesületi tandíjat, majd az edzéseken előszeretettel alkalmazza a manapság oly divatos "minimális megerőltetés elvét", vagyis konkrétan semmilyen erőkifejtéssel végigalibizi az órát. De a biztonság kedvéért csak minden harmadik vagy negyedik edzésen jelenik meg, nehogy véletlenül elfáradjon...

De ez a fajta mentalitás sokkal inkább a 18 év alatti fiatalokra és gyerekekre jellemző. Két kérdés merülhet fel:

1. Hogyan lehetséges, hogy egy gyerek nem szeret mozogni?

2. Ha nem szeret mozogni, akkor minek jön edzeni?

Mindkét kérdésre a válasz a szülőknél keresendő. Elég sok példát látok arra, hogy a szülő "letolja" a gyerekét az edzőterembe. Ezzel még nem is lenne gond, sőt, bizonyos előfeltételek megléte esetén ez lenne a normális magatartás. Mik ezek az előfeltételek? A legfontosabb: a mozgás szeretete. Sajnos olyan világban élünk, ahol egy gyerek ezerféle dolog közül választhat a mozgás helyett. A mi időnkben elég hamar meguntuk a fekete-fehér tévé bámulását, és kimentünk rohangálni, bringázni, patakba ugrálni, fogócskázni, verekedni. Ma, a társadalom teljes gőzzel sugározza a "minimális megerőltetés elvét", kedves szülő, pik-pak le tudja kötni gyermekét, ha megveszi ezt a videójátékot, azt a laptopot, amazt az okostelefont. Csak csengeti a lóvét, és máris nem fog a gyereke a nyakán lógni... A gyerekek pedig rendkívül fogékonyak erre.

Kivéve...

Kivéve, ha a szülői minta ellentétes a "minimális megerőltetés elvével". Na igen, ez már kényes téma. Ha azt szeretném, hogy a gyerekem sportoljon, akkor példát kellene mutassak, és nekem is sportolnom kellene...? Ez már nehéz ügy.

"Tudod, kisfiam, nekem nincs időm sportolni, te viszont húzzál le edzeni, de nagyon gyorsan!"

Hát így kerülnek le ezek a fiatalok és gyerekek az edzőterembe. És ott áll szegény, aki eddig semmit nem mozgott, a szüleik sem mozogtak, de elvárják, hogy szigorú egyesületi szabályok mellett, idegen emberek faragjanak sportembert belőle. Nem kell pszichológusnak lenne ahhoz, hogy lássuk mekkora frusztrációt okoz ez a gyereknek. Persze előfordulhat, hogy a gyerek "öntudatra ébred", és rájön, hogy ez valójában jó neki, és nem a lusta szülőket vagy azokat az iskolatársakat kell követnie, akiknek már egy centivel rövidebbek az ujjaik a játékkonzolok állandó nyomogatása miatt, de erre sajnos kevés az esély.

"Anya azt mondta, ha jól edzek, akkor kaphatok pizzát."


Ezt saját fülemmel hallottam nemrég egy kissráctól, bár elsőre azt gondoltam, hogy orvoshoz kell menjek fülmosásra, mert azt hittem, hogy rosszul hallok. Nem éppen a legjobb kompromisszum, amit a gyerekkel köthetünk annak érdekében, hogy megszeresse a mozgást.

Ez nem általánosítás, szerencsére nagyon sok kivétel van. Akik korábban sokat mozogtak, azoknak nem nehéz a beilleszkedés egy olyan csoportba, ahol szabályok vannak, ahol egy idegen felnőtt mondja meg, hogy mit tehet és mit nem. Miért nem nehéz? Mert szereti a mozgást, szeret megizzadni, zihálni. Egy idő után elfelejti, hol van, ki teszi ezt vele, csak a mozgás számít, ami örömet okoz neki.

Szóval kedves szülők! A gyerek megszerettetése a mozgással otthon kezdődik. Minden lehetőséget meg kell neki teremteni, hogy rendszeresen mozogjon. És saját példával kell élen járni!